2012. január 31., kedd

Stílusfrissítés 2. - Csipke

Került hozzám egy csipkemellény. Nagyanyám örökölte valakitől, aki nem használta, és továbbította nekem. Én egyenlőre pár hibáját kijavítottam (például kicseréltem az oldalán lévő gumiszalagokat egy széles kötött pamutanyagra), és hordom. Ez az első darab, ami új ruhatárat ígér. :)


Fekete inggel, shorttal és kalappal hordtam egyik nap, ilyesmi módon.



Nagyon szeretem a csipkét, bármit feldob egy-egy csík is belőle, babapulóverre is remekül lehet varrni, és mindenből meg kell menteni. Ilyen mellényt bármelyik csipkefüggönyből lehet varrni, pillanatok alatt.
Na, és a nagy kedvencem a csipke-smink, ezt ki is szeretném próbálni nemsokára. A trükk, ahogy látom, a por alapú szemhéjfestékben rejlik (bár olyat is láttam, ahol maguknak rajzolták meg, vagy ahol tényleg felragasztottak egy kis darab csipkét a szemhéjra)...:)


2012. január 30., hétfő

Stílusfrissítés 1. - Játéksmink

Némileg deprimált voltam az utóbbi hetekben-hónapokban. na jó, beismerem, rettenetesen. De a mostani hétvége olyan volt, hogy úgy érzem, kezdek kitörni belőle, és ebben az új projektem is segíteni fog, amit dokumentálni is szeretnék itt, a blogon. Ez pedig a stílusom felfrissítése. Borzalmasan unom a ruhatáramat, a variációkat, de nincs pénzem egy új ruhatárra - úgyhogy feldobom az eddig hordottakat, előásom a nagyon régieket, és ezekből hozok össze valami újat, amiben jól érzem magam.
Az egyik őszinte kérdésem az volt magamhoz, hogy miért is szoktam le a sminkelésről? Csak azért, mert szemüveghez nem akartam vastag tusvonalat hordani? A kontaktlencséhez anno mindig tust hordtam, azt éreztem igazán magaménak, de akár találhatok valami sokkal jobbat, ami szemüveghez is szép...
Vadásztam fotókat, videókat, tusvonalasokat is, úgyhogy ezekkel fogok játszani mostanság. És az se gáz, ha nem minden nap jut rá idő, de ha van kedvem, hát jusson. Elő is fogom vadászni a régi sminkholmijaimat, annyi volt, mostanra pedig nem tudom, hova kerültek...













2012. január 25., szerda

Ne dobj ki inget!

Nemrég volt az előválogatása a Gombold újra! pályázatnak - sebtiben én is összedobtam egy jelentkezést, de bevallom, tényleg összedobott lett. Viszont az alapötletre büszke vagyok, és szeretném minél hamarabb megvalósítani. Nagyon egyszerű: egy olyan kollekciót terveztem, amihez kizárólag ingek kellenek. Hét darab ing három teljes öltözékké alakul.
Egyszer már készítettem hasonlót - amikor az egyik nyáron Écskával vásároztunk, készítettem egy szoknyát ingujjakból. Elvitték, mielőtt lefotózhattam volna.:) Ebből indult tehát a kollekció.
Most találtam egy remek oldalt, ami kifejezetten ruha-újrahasznosító projekteket mutat, többek között számos változatot arra, hogyan lehet egy férfi inget női ruhává alakítani...:)
Az első verzióm egy sokatszabós-pluszanyagos verzió, igazán jól varróknak ajánlom.


A következő se feltétlenül egyértelmű, de nagyon szép ruha lesz belőle - ide díszítésként kerül más anyag, és szép redős lett mindenhol.


Ez is egy szép verzió, szintén szabós, de talán a legegyszerűbb. Inkább tunika nekem, aki ruhát akar, vagy szerezzen hosszabb inget, vagy varrjon még hozzá:)


És, hogy ne csak magunknak gyártsunk ruhát:), itt egy verzió babaruhára női ingből. Azt hiszem, tudom, mi lesz abból a szép barna ingből a szekrényemben....


Itt meg egy kis videó arról, hogyan lehet szabás nélkül ruhát varázsolni egy ingből.:)

2012. január 19., csütörtök

Táskakupac

Még a nyáron küdtem el a táskáimat vásározni, aztán ősszel még tettek még egy utolsó kört a pultokon, és karácsony előtt hazatértek. Csak egy darab költözött máshova. De a többi is szeretne:)
Meg is mutatom őket. Először is, van két övtáska, a kék egy régi nadrágból, a narancssárga a kedvenc IKEÁ-s anyagom maradékaiból.




Aztán, az én kedvencem ez a piros: pont jó méretű, sokminden belefér, mégis kényelmesen kicsi. Én koncertre-színházba is vittem kipróbálni, fogok még ilyet csinálni.




Van egy nagyon egyedi darab: ezt két ingből raktam össze, az első újrahasznosítási kísérleteim egyike volt. Látszik is rajta, de még fogom fejleszteni a dolgot.:)



Ez pedig a legújabb a sorban, ezt egy rózsaszín kordbársony nadrágból készítettem. (Ha a nadrág régi tulajdonosa felismeri, és tetszik neki, megkaphatja ám:))


Szóval, ezek várnak gazdára nálam. Pihennek a szekrényben. Keltsétek fel őket:)
Természetesen, ha van egyedi ötletetek, táska-vágyatok, amiket kerestek, de sehol nem találtok, nekem lehet szólni. Saját tervek alapján készítek hátizsákot, laptop-táskát, zsebben elférő bevásárló szatyrot, pelenkázótáskát... Bármit, ami felmerül!

2012. január 12., csütörtök

Divat & Lakberendezés

Szerintem még mindig sokan gondolják úgy, hogy a két szakmának semmi köze egymáshoz, pedig egyre inkább van. A vizualitáson alapuló szakmák nagy része kezd összefolyni, lassan már egyiket sem lehet önmagában ismerni - és ezzel nincs probléma. Rajzokat és festményeket printelünk pólókra, festővászonra fotókat, és akkor még csak a legkézenfekvőbb összefonódásokról beszéltem, és nem esett szó a bútorihletésű ruhák illetve a ruhaihletésű bútorok széles csoportjáról.








A lakberendezők ma már úgy tekintenek az enteriőr-trendekre, mint a ruhákéra: minimum évente új palettát tárnak elénk, amelyben mindenki megtalálja egyéniségéhez passzolót. Emellett számos ötletet és lehetőséget mutatnak arra, hogy tényleg váltogathassunk kedvünk szerint lakásunk hangulatát, legalább évente egyszer. A változó környezet inspirál!
A lakberendezésben is nagy szerepe van a textileknek, gyakorlatilag ezek színeivel meg tudjuk határozni egy szoba hangulatát - ebből pedig következik, hogy egy hangulatváltáshoz nem kell falat festeni, éppen elég "ruhatárat". Már a kanapé új ruhájával, vagy egy új függönnyel vagy ágytakaróval is megváltoztathatjuk a teret.
Az újrahasznosítás elve, amit amúgy is lelkesen igyekszem terjeszteni itt, a blogban, érvényesül ebben a témában is. Nem szabad lakástextilt kidobni, legfeljebb félretenni rosszabb időkre.
- Variáld a textilek funkcióját! Egy lepedő beillik terítőnek, egy paplanhuzat akár függönynek is, ha pedig végképp elhasználtad, konyharuhának is szétdarabolhatod - de ez már legyen a végső lépés. Inkább csinálj belőlük patchwork-párnát, vagy használd tömőanyagnak. :)
- A szép, színes lakástextilek sokszor sokkal drágábbak, mint az egyszínűek és fehérek, ráadásul nem is lehet minden színt megtalálni. vegyél egyszínűt, és fesd be ruhafestékkel! Mintásban is gondolkozhatsz, remek hangulata lehet egy lakásnak, ahol minden textil batikolt, de egy ügyes sablonnal konkrétabb minták is szóba jöhetnek.
- Minden textilnek több funkciója van. Igen is készülhet függönyből kabát, csipkéből lámpabúra, és kendőből baldachin.

Inspirálásképpen néhány fotó alternatív felhasználásokról, amiket nem nehéz megvalósítani.




A csipkelámpa készítését itt találod, a puff egy nagyobb pulóverből is elkészülhet (kisebből kispárna:)), a kabátot pedig egy függönyből készítettem, ha tetszik, itt szavazhatsz is rá.

2012. január 11., szerda

Fehérre mázolt arcok

Kegyetlen módon beléptünk a farsangi szezonba - ami jó! én a magam részéről jelmez-mániás vagyok, és bármikor, bármilyen alkalmat kihasználok...
Él a fejemben egy kép egy jelmezről, amihez fehérre mázolt arc szükségeltetik - érzésem szerint -, ezért ilyen fotók után kutakodtam, meg persze karaktereket hozzájuk.
A legelső, ami mindenkinek eszébe jut szerintem, az a gésa-karakter. Hogyan váljunk gésává hétköznapi ruhákból? A smink mellett:
- Hosszú szoknya biztosan kell hozzá, lehetőleg nem fodros, viszont bővebb.
- Felsőrészben lehetünk szabadabbak, de legalább egy kicsi ujja legyen, és lehetőleg a vállunk ne, csak a nyakunk látszódjon ki egy V kivágással. Átlapolós, elcsúszott gombolású, vagy tradicionális kínai selyemblúzok előnyben.
- Ha hosszú hajunk van, csináljunk belőle kontyot! Ha meg bírja tartani egy-két kontytű, remek, ha nem, akkor csak díszként szúrjuk bele.
- Legyen legyezőnk! Mindegy, hogy kicsi fa, vagy hatalmas, díszesre festett, csak tollas ne legyen.
- Ha a felsőnk nem hosszú- és bőujjú, érdemes egy stólát vagy nagy kendőt is magunkra borítani.
Én még erre figyelnék:
- Ne tévesszük össze a gésát az európai örömlányokkal. Maradjunk szerepben, ne lógjon ki mindenünk, és magassarkú helyett is inkább egy lapos balerina, vagy egy elegáns(!) papucs mellett döntsünk.
- Ha van szép, papír napernyőnk, sokat lendíthet az összképen.
- Én főleg piros színeket használnék, az erős, vörös rúzshoz az mutat igazán jól.
- Rétegezhetünk is, több hosszú szoknyát (alulra egy extrahosszút, fölé rövidebbet), több V kivágású felsőt (egy pólót, fölé egy inget).




A második ilyen szerep a porcelánbabáké - ez talán hétköznapi ruhákból is könnyebben kivitelezhető.
- Ha van valami lágy színben fűzőnk, viseljük azt, a legszebb akkor, ha egy hosszú ujjú blúz fölé vesszük. Ha csak blúzt veszünk, a fodrosabbak jobban illenek ide.
- Szoknyából is a fodrosabbat válasszuk, és lehetőleg legalább térdig érőt.
- Elég egy sima, fehér harisnya is, de szép mintásat is húzhatunk. Lehetőleg ne neccharisnyát, hanem virágosat, pöttyöset, csíkosat.
- Itt inkább legyen egy ici-pici sarka a cipőnknek, persze, ha van színben illő elegáns lapostalpú, az is jó.
- Egy kicsi, kedves kalapka is jól jöhet.
- Világos, lágy színekben gondolkozzunk! Fehér, szürke, világoskék, halványlila, halványrózsaszín... Itt főleg a választott színekkel érjük el a porcelán-hatást, egy fekete cipő vagy egy élénkzöld kalap az egész összképet elrontja.




Hogy eljussunk a másik véglethez is: a harmadik választottjaim a bohócok. Itt az eddigiek ellentétei érvényesülnek...
- Gyakorlatilag bármilyen bohókás, vidám felső belefér.
- Ha nadrágot veszünk, az legyen extra bő és színes, ha szoknyát, válasszunk hozzá színes-mintás harisnyát.
- Kényelmes cipőt válasszunk, jöhetnek a tornacipők, de akár a színes bakancsok is.
- Egy színes- vagy egy keménykalappal sokat dobhatunk az összképen.



Én biztosan porcelánbaba lennék...:)
Amire még érdemes az arcfestésnél figyelni:
- Nagyon jól néz ki, ha nem mázoljuk ki az egész szánkat pirossal, hanem csak egy csíkot, vagy foltot festünk, és a többit fehéren hagyjuk.
- Ha magasan záródó felsőnk van, érdemes a nyakat is befesteni.
- Szemre egy egyszerű tusvonal, vagy egy enyhén füstös szem is megteszi, csak akkor színezzünk, ha a ruhánkhoz is illik.
Jó jelmezbálozást! Remélem, még időben jelentkezem egyéb cikkekkel is a témában. :)

2012. január 6., péntek

Metropol - Lagerfeld szerint a világ

Tegnap találtam meg a Metropol játékát. Az apropó az a hagyomány, hogy minden évben egy napig egy híresség vezeti a Metropol szerkesztőségét, és idén ezt a szerepet Karl Lagerfeld kapta. Keresnek hozzá egy munkatársat is, aki bárki lehet, ha elég jó a stílusérzéke - ugyan is egy stílusos szett fotójával lehet pályázni Lagerfeld jobbkezének.
Ennek kapcsán tehát le is leplezem a frissen elkészült projektemet...




Ez bizony, életem első kosztümének a kabátrésze. Két függönyből, amiket az előző lakó hagyott itt. :)
Ezt töltöttem fel pályaműnek, amire most szavazni is lehet!
Ha tetszik nektek, amit alkottam, akkor nagyon jól esik, ha ezt egy kattintás formájában ki is mutatjátok felém. :)

*ÉRZELGÉS* Ma, amikor végre elég kialudtak éreztem magam, és ideültem a gép elé, már 31-en szavaztak rám, ahhoz képest, hogy még 10 órája sincs fent a fotó. Hihetetlenül köszönöm midnenkinek, aki ennyire becsül, és szavazott rám! Már ezt sikernek könyvelem el, az már csak hab a tortán, ha az 50 legjobb közé lehet így kerülni, onnan pedig már szakmabeliek döntenek az esélyeimről.:)

2012. január 3., kedd

Barokk hangulat

Az új projektemet a tegnapi hangulaton kívül a barokk motívumok imádata is hajtja. A barokk mintás kárpitokba, lakástextilekbe mindig is bele voltam esve, és továbbra is azt látom, hogy egy kis, burjánzó mintarészlet bármit képes feldobni. Nem kell aranyozásra és puttókra gondolni, egyszerűen csak virágmintára. Amúgy is minden egyes mintában azt érzem, hogy rengeteg munka és fantázia kell a megtervezéséhez, és ezért kizárólag ámulattal tudom nézni.
Ebben a témában is gyűjtöttem inspiráló képeket...





















A saját lakásomban is kerestem szépségeket.:)